~~~~***°°animek2~~°~~**°°°°
~~~~***°°animek2~~°~~**°°°°
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
eg.köv
 
 
 
Betűk
 
 
**Történet**

A történet



 

Az ékkő létrejötte:

Sok száz évvel ezelőtt élt Japán területén egy nagy szellemi erővel rendelkező, Midoriko nevű papnő. Ezekben az időkben háború dúlt és éhínség pusztított az országban, aminek nagyon sok ember esett áldozatául. Csak nehezítették a helyzetet az ott élő szellemek, démonok, amelyek megették a halott és haldokló emberek lelkeit. Midoriko viszont képes volt megtisztítani a szellemeket, s így ártalmatlanná tenni őket. Ezért azok összefogtak ellene: egyik nap sok száz szellem egyesítette erejét és megtámadták a papnőt. A küzdelem már 7 napon és 7 éjszakán átfolyt, mikor az egyik szellem végül megragadta Modoriko-t. Ekkor ő még egy utolsó kétségbeesett próbálkozással minden maradék erejét összeszedve megpróbálta megtisztítani a szellemet, de a nagy erőfeszítésben kiszakadt a lelke (bebörtönözve a szellem lelkét is) a testéből és létrejött belőle a sikon no tama, a négy lélek szent ékköve. A szóbeszédek szerint máig ott vannak összefonódva egy barlang mélyén: a legerősebb szellem és fogai közt a papnő. A közdelem viszont még most is tart a szent ékkő belsejében: a Jó és a Rossz küzdelme.


Az ékkő további sorsa:

A sikon no tama nagyon értékes volt: képes volt megsokszorozni tulajdonosa erejét, így az évszázadok során sok gonosz ember és démon kezében megfordult, míg végül a szellemirtók falujában kötött ki. Ekkora azonban már annyira beszennyeződött a sok gonoszságtól, amire használták, hogy a szellemirtók vezetője jobbnak látta biztonságba helyezni: egy Kikyou nevű papnőre bízta, aki képes volt megtisztítani s ezután ő őrizte, nehogy ismét rossz kezekbe kerüljön. Az ékkövet sok szellem próbálta megszerezni a falu szentélyéből, de Kikyou minden alkalommal megvédte: kitűnő íjász volt s nyilaival szinte bármilyen ellenséggel képes volt végezni. Egyik nap egy InuYasha nevű félszellem próbálta ellopni a szent ékkövet, hogy a segítségével teljesen szellemé váljon, s így nagyobb erőre tegyen szert. Természetesen Kikyou ezt megakadályozta – és bár tudta, hogy ha futni hagyja a féldémont, az továbbra is veszélyt fog jelenteni az ékkő számára – valamiért mégis megszánta s csak megfenyegette, hogy hagyja el a környéket. Ennek ellenére InuYasha folytan a közelben ólálkodott és várta a megfelelő pillanatot, hogy megszerezze a sikon no tama-t. Közben azonban egyre többet találkoztak Kikyou-val, s egy idő után már nem ellenségként tekinettek a másikra. Egyre többet beszélgettek és megkedvelték egymást. Mivel InuYasha féldémon volt nem találta a helyét sem, az emberek sem a szellemek között. Az emberek már egész kicsi korában gúnyolták és kirekesztették, később féltek tőle, gyakran üldözték és így elég vad természetű lett. Édesapja születése napján, édesanyja kiskorában meghalt. Nem volt senkije, így Kikyou nagyon fontos lett a számára. Fontosabb, mint a hatalom, amit az ékkő birtoklása jelentett neki. A papnő is hasonló helyzetben volt hisz neki folyton a sikon no tama-t kellett őriznie, így nem élhetett szabad életet. Egy idő után végül is egymásba szerettek s ekkor Kikyou felajánlotta InuYasha-nak, hogy a sikon no tama-val teljesen emberré változtatja. Így az ékkő megtisztulna, neki nem kéne tovább őriznie s szabad emberként együtt élhetnének. Ez azonban nem így alakult…


Naraku létrejötte:

Kikyou egy barlangban egy szökött, sebesült Onigumo nevű bűnözőt ápolt, aki szintén beleszeretett a lányba. Ezután részint féltékenységből, részint pedig mert ő is magának akarta az ékkövet gonosz tervet eszelte ki: Sok szellemet hívott a barlangba s felajánlotta magát nekik, hogy falják fel s így jött létre Naraku, a történet főgonosza. Naraku a szellemektől szerzett erejével képes volt felvenni InuYasha alakját s az ő képében halálosan megsebezte Kikyou-t, mikor az elhozta az ékkövet a faluból. Ezután elvette a követ a haldokló papnőtől s visszavitte a szentélybe, majd Kikyou alakjában InuYashára támadt. Neki sikerült elmenekülnie, de nem értette, hogy szerelme miért akarta megölni. Sosem bízott rajta kívül senkiben s most úgy tűnt, hogy valami oknál fogva ő is elárulta. Keserűségében csak arra tudott gondolni, hogy teljesen szellemmé váljon. Ezért kilopta a sikon no tama-t a szentélyből. A sérült Kikyou viszont épp ekkor ért vissza a faluba s meglátta InuYasha-t az ékkővel menekülni. Azt hitte, hogy a félszellem csak megjátszotta, hogy szereti, azért, hogy elaltassa az éberségét, és könnyebben megszerezhesse a négy lélek szent ékkövét. Ezzel a képpel indul a manga/anime: A papnő megteszi, amit korábban nem tudott: kilövi nyílvesszőjét s pont az idő szent fájához, a Goshinbokuhoz szegezi InuYasha-t, akinek örökre a fa fogságában kellett volna maradnia… Közvetlen ezután Kikyou meghalt, s a sikon no tama-t a testével együtt elégették. Így Narakunak csak részben sikerült a terve.


A sorozat eleje:

Higurashi Kagome egy teljesen átlagos diáklány volt, míg a 15. szülinapján bele nem esett a házuk területén található szentély kiszáradt kútjába. Mikor kimászott, nem otthon, hanem a középkori japánban találta magát. Itt látja meg Inuyashát, aki még mindig eszméletlen volt. Kicsit később kiszabadítja őt, majd mikor megpróbálja eltalálni a démonvarjút, aki ellopta az ékkövet, az ékkő ezer darabra törik.
Kagome kötelességének érzi, hogy összegyűjtse a szilánkokat, hiszen egy szilánk is hatalmas erőt adhat egy démonnak.


-Írta: Eszty

 
 
Indulás: 2006-05-27
 
 
mondd az igazat!
Neked hogy tetszik az oldalam??

Nagyon jó!
Szuppy!!
Hát közepes
egy két javítás és jó!
elmegy::SS:
rossz(szar)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 
Görg.sáv
 
 
Efekt
 
Zene
<bgsound src="http://animeweb.animehq.hu/download/music/m-inuy/03-every_heart.mp3" loop=1>
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG