Kagome és Sesshoumaru Pajzsa

 Első fejezet:

     A korai sötétség megborzongatta még a legkitartóbbak szívét is.

Egy pöttöm gnómszerű lény szedte apró lábait, miközben zihált a megerőltetéstől. A haladásban akadályozta még a kezében himbálózó, félig a földön húzott köpönyeg. Hiába adta bele minden erejét, mégsem sikerült utolérnie gazdáját, aki hatalmas sárkányfajzatán ülve vágtázott át a messzi kéklő égbolton.

Elméletileg a szolga is vele utazott, amíg le nem pottyant az ingatag járműről már az első kanyarban.

Ura ezt egy gonosz mosollyal nyugtázta.

„Persze” - gondolta a kis gnóm epésen-„egy egyszerű halandó csak annyit mond, hogy fázik, erre a nagyúr felpattan és rohan be az első útbaeső faluba, hogy megkérjen egy gyógyítót, hogy kúrálja ki a mocskos halandót… Ráadásul még a nagyuram a prémjét is ráterítette a lányra… biztos úgy kell belőle kiszedegetnem a tetveket, miután az a lány hozzáért. És az orrából folyó vért sem lehet egykönnyen kitisztítani. De persze ez is az én dolgom lesz… folyton ez van… Yaken, csináld ezt, Yaken, csináld azt…Yaken így, Yaken úgy!

-          Yaken! – zengett le egy mogorva hang a magasból.

-          Igen, Sesshoumaru nagyúr? – kérdezett vissza félősen a szolga. „Vajon Sesshoumaru nagyúr meghallott volna valamit? Kétségtelenül jó füle van, hiszen kutyaszellem, de fennhangon is kimondtam volna a véleményemet?”

-          Azonnal leszállunk, Yaken. Előbb te menj be a legelső házba, amit meglátsz, én is mindjárt megyek, csak felébreztem Rint.

-          Máris Sesshoumaru nagyúr! – gyöngyözött a veríték Yaken arcán, miközben minden maradék s eddig tartalékolt energiáját beleadva futni kezdett. Jó tíz métert tehetett meg, mikor egy fagyos hang ott, a helyében ledermesztette:

-          Yaken! A köpönyeget hagyd itt!

A szolga kelletlenül visszakullogott, s hajlongva visszaadta a köpenyt. Sesshoumaru fölöltötte azt. Csak a szája látszott ki a kámzsája mögül, de az rezzenéstelen volt. Karjába vette az alélt harmadik tagot, majd óvatosan, hogy több szenvedést ne okozzon a lánynak, megindult a falu felé.

Az első világító lámpájú háznál megálltak. Yaken, botjával hármat koppantott a tolható ajtóra. Senki nem nyitotta ki. Yaken újból kopogott. Még mindig elutasító csönd fogadta őket. Pedig bent kétségtelenül égtek a mécsesek.

Sesshoumaru -ölében a kislánnyal- hátrált három lépést, majd teljes erejéből az ajtónak rontott.

Yaken önkéntelenül félreugrott… pedig most nem is ő volt a célpont.

Az ajtó halk reccsenéssel kettétört, s így az éjjel együtt utazó csapat befáradhatott.

A földön fekve egy részeges öregembert találtak, aki a közeledők felé emelte fejét, majd miután elégedetten konstatálta, hogy nem szellemek-igaz, az a kis zöld folt elmosódott a padlón, de hát az Shi-rudo (shi-rudo japán szó, jelentése: pajzs) hibája lehet. Nem törölte fel rendesen…

A részeg úr feje visszahullott a földre. Erre a nagy koppanásra egy jó megjelenésű lány lépett elő az egyik ajtó mögül. Nem volt gyönyörű. Nem is volt bájos… de valami mégis odavonzotta rá az emberek tekintetét. Valami megmagyarázhatatlan ok.

-          Hatamai-sama! Nem esett bajod, uram? – felsegítette a hányingerrel küzdő férfit, s a látogatók elé állította.

-          Üdv néktek, cimborák! – kezdte üdvözlő beszédét az úr – Én Hatamai-sama vagyok, a falu főparancsnoka, és a démonok réme. A puszta szorításommal öltem meg az itteni tó szellemét, és ifjabb koromban elintéztem egy csapással egy farkasdémon-falkát.

Yaken türelmetlen volt.

-          Azt hiszed elhisszük ezt neked, öreg?

-          Kérem, bocsássanak meg Hatamai-samának, nincs magánál. – mondta a lány, aki épp az öreget próbálta egyensúlyban tartani.

Kevés eredménnyel. A lány motyogva elnézést kért, s kirohant. Ennek hatására a navigáló ember eldőlt, mint egy zsák. Mintegy nagyon nehéz krumpliszsák. Azonban erről Yaken tudna mesélni, hiszen ő tapasztalta meg az idős ember testtömegét.

A lány hamar visszatért, hiszen csak a kertbe ment néhány növényért. Egy kancsóból vizet töltött egy tálba, amibe a leszedett növényeket szórta. Sesshoumaru nézte, hogyan dolgozik a lány. Alaposan megszemlélte kézügyességét, és azt, hogy milyen türelemmel kevergeti a főzetet. A kész elegyet Hatamai orra alá dugta, s mikor az két – három kortyot ivott le a gyógyitalból, hirtelen magához tért.

Hatamai megigazította félre csúszott kalapját, végigmérte a lányt, majd pillantását az előtte levő tálra vetette. S ezek után egy laza mozdulattal pofonvágta a lányt.

Az meg sem lepődött ezen, s ebből a látogatók is kitalálhatták, hogy a férfi nem most ütötte meg először.

-          Bolond, ostoba lány! Meg is mérgezhettél volna! Mit tudsz te a gyógyfüvekről, te istencsapása? Miért nem adtalak oda ma este a falu vezetőjének?!

A hangorkánt egy földre hulló vércsepp zavarta meg.

-          Shi-rudo! Mit művelsz, te? Már mondtam, hogy nem értesz te ehhez.

De a lány nem hallgatott a férfi szavára, egy halk „oh”-val Rin felé nyúlt, akit csak most vett észre.

A lány megpróbálta keresni Sesshoumaru tekintetét, de azt elrejtette előle a kámzsa. Így leszegett fejjel kérdezte meg:

-          Mennyi ideje van ilyen állapotban?

Mikor Hatamai feltápászkodott Yakenről, ő válaszolt a lánynak.

-          Néhány napja.

-          Elég rosszul fest – diagnosztizálta Shi-rudo.

Rin szeme félig nyitva volt, félig csukva, száján néha elállt, néha megeredt a vér. Egész testében remegett.

Shi-rudo megérintette kezével a beteg homlokát, majd leszegett fejjel Sesshoumarura nézett.

Hallgatagon, majdnem sírva megrázta a fejét.

Második fejezet:

Eltelt néhány hónap.

Egy apró kunyhó kertjében telepedett le egy útjából hazatért bátor csapat. Inuyasha egy fán ült, amely ontotta virágait. Kagome a kertben beszélgetett Sangóval, aki épp azon fáradozott, hogy sikeresen eltalálja a hozzá vészesen közeledő Miroku arcát. Shippou Kirarával játszadozott a kunyhó árnyékában. Mindannyian Kaede anyót várták, aki meghívta őket pihenni a hosszú út után.

Csakhogy ő most nem volt sehol. A kis csapat úgy döntött, hogy megvárja, amíg az anyó hazaér.

De mikor délután felé járt az idő, kezdtek aggódni.

-          Remélem nem támadta meg egy csapat démon - kezdett bele az emberek „megnyugtatásába” Miroku.

-          Nem járnak erre olyan sűrűn - legyintett Sango – de persze előfordulhat.

-          Juuuj! Kagome, lehetséges, hogy démonokkal találkozott? – visította aggódva Shippou.

-          Ne félj, Shippou, biztos nem történt ilyesmi. De azt muszáj leszögeznünk, hogy Kaede nem tudja megvédeni magát egy nagy horda szellemmel szemben.

-          Ti nem láttátok még harcolni a vénséget - jegyezte meg flegmán Inuyasha, miközben suhogó fehér hajjal leugrott a fáról - ahhoz képest milyen öreg, jól harcol a vénség…

Inuyashát egy idős női hang térítette észhez.

-          Hallottam ám, Inuyasha!

Inu Yasha megfordult, s szembe találta magát a lágyan mosolygó Kaede anyóval.

Aki mellett ott állt egy hosszú hajú, dermesztően szomorú lány.

Harmadik fejezet:

Bent ültek a késő este kivilágított viskóban, mikor az anyó belefogott mondókájába.

-          Bemutatom nektek Shi-rudót. Kagome, ő lesz a védelmeződ.

Szavait döbbent csend fogatta. Sango tette fel a kérdést, amire mindnyájan gondoltak.

-          Mi szüksége van Kagoménak még egy védelmezőre? Itt van neki Inuyasha.

Kaede csendesen mosolygott.

-          Inuyashát túlságosan le fogja foglalni Naraku. Eközben Kagométól elvehetik az ékkőszilánkokat, sőt még bántalmazhatják is.

-          Meg tudom őt védeni így is! – kiáltott fel Inuyasha dühtől remegve.

-          Legalább fontold meg Inuyasha! – kérlelte Shippou.

-          Ennyire nem bízol bennem?! – ordított most már Inuyasha.

Shippou rémülten menekült Kagome ölébe.

-          Fekszik!!!- kiáltott fel Kagome. Inuyashát arccal előre a padlóba passzírozták.

-          Legalább nézzétek meg, hogy harcol. – kérlelte őket Kaede, miközben kitartott saját véleménye mellett.

-          Nem bánom – kapott vérszemet Inuyasha – nem mintha rám férne egy gyakorlás indulás előtt. Mindenesetre egy próbát megér. - Shi–rudohoz fordult - Mikor kezdjük?

Shi-rudo ráemelte tisztasággal teli szemeit.

-          Akár most rögtön, ha készen állsz rá.

-          Remek! Nem kell holnapig várnom, amíg a földbe tiporhatlak.

Shi-rudo lesütötte szemeit.

Kagome már nyitotta volna a száját, mikor észrevette, hogy Shi-rudo furcsán reagál a fél-szellem mondataira. Megérezte, hogy valami nincs rendjén. Ilyen türelmes még senki nem volt Inuhoz.

-          Kezdjük máris, csak hozom a fegyveremet. – állt fel a védelmező. Kisétált a kunyhóból. Mindenki követte.

Shi-rudo megragadta fegyverét, amit érkezésekor az ajtó mellé támasztott.

A két végén kihegyezett bot oldalára fekete bőrdarabokkal erősítve lógott egy-egy ékkőszilánk.

-          Shikon szilánkok – ámuldozott Kagome.

-          Ezzel a bottal akarsz harcolni, te agyatlan tyúk? Egy csapással kettészellek! – azzal előhúzta a Tetsusaigát. A vörös penge felizzott, majd megállapodott Shi–rudo szívével egy vonalban. Inuyasha öt métert hátrált.

-          Előnyt adok neked, kezd el te a támadást.

-          Soha nem támadok először – ingatta a fejét a lány. – Csak védekezni fogok. És védeni.

-          Micsoda? – háborgott Inuyasha – Szóval még hasznodat se lelnénk.

-          A hasznom Kagome-sama életben maradása lenne.

Kagoméban megint motoszkált valami a lánnyal kapcsolatban. De inkább ő is-a többiek példáját követve- elhúzódott tisztes távolságba.

Egy arra kószáló szellő megrezegtette a fák leveleit, miközben a két küzdőfél felállt egymással szemben.

S kezdetét vette a párharc.

Inuyasha nekifutásból próbálta leszúrni Shi-rudót, de az „amazon” az utolsó pillanatban eltűnt.

„Eltűnt? De hisz’ ez lehetetlen!” Inuyashát a vállán érte egy ütés, ami fél métert lökött rajta, de egyéb baja nem esett.

-          Ez minden, amit tudsz? – kérdezte félig nevetve, amikor egy láthatatlan erő gyomron találta. Inuyasha kétrét görnyedt, de ő is lecsapott a karddal.

A lánynak épp sikerült elugrania- csakhogy ezt a többiek nem láthatták. Inuyasha szag alapján tájékozódott, s a következő ütést már kivédte a kezével.

Shi-rudo láthatóvá vált. Inuyasha dolga - azt hitték – egyszerűbbé vált. Azonban nem számoltak azzal, hogy a lány elég gyorsan mozog. A Tetsusaigának esélye sem volt a gyorsmozgású lány ellen.

Mikor Inu balra csapott a karddal, akkor a lány jobbra ugrott el. S ugyanez fordítva. Inuyashának be kellett látnia, hogy lehetőségei csak a levegőben nőnének meg, úgyhogy felugrott a légkörbe, amekkorát csak tudott, s onnan akart lecsapni. Ez majdnem bekövetkezett, a penge éle ugyanis egy apró rést vágott a lány fehér ingén. De Shi-rudo szertefoszlatta minden reményét a levegővel szemben, mikor pálcáját a földbe fúrta, s egy rózsaszín korongon át a levegőbe emelkedett, s onnan csapott le ismét. Inuyashát megkarcolta a fegyver éle, de megpróbált a lány háta mögé kerülni.

Inu Yasha felugrott, s sikerült elkapnia a lány csuklóját, de meglepetésében elengedte. A selymes bőrön ugyanis halmokban álltak a sebek, s Inuyasha felszakította a vart. De meg kellett állapítania, hogy a sebei egész frissek. Érezte az újra kibuggyanó vér melegét, s hirtelen sajnálni kezdte a lányt.

Vesztére, mert gondolatai elkalandozása miatt a lány könnyedén kiverhette kezéből a Tetsusaigát.

A kard egy méterrel a földre zuhant Inuyasha mellé. A fiú a kard után nyúlt, bár ilyesmire ideje sem maradt. Shi–rudo a szívének szegezte fegyverét, s Inuyasha közelről is megszemlélhette, hogy nem egy gondosan faragott fogpiszkáló áll majdnem a szívében.

De Shi-rudo a Tetsusaigához ment, s visszadobta azt Inuyashának.

-          Nem támadok fegyvertelen ellenfelet, s nem azzal akarok munkát szerezni, hogy megölöm az előttem levő védelmezőt.

Inuyasha válaszul morgott valamit. Kelletlenül elvette a Tetsusaigát, de nem engedte meg, hogy a halandó lány felsegítse. Kagome rohant be hozzájuk, részben Inuyasha, részben Shi-rudo miatt. Megállt az utóbbi előtt, majd áhítattal teli hangon megszólalt:

-          Azt akarom, hogy a védelmezőm légy Shi-rudo-sama!

-          Ékkőszilánkokkal könnyű győzni – vetette oda Inuyasha.

Shi-rudo tekintetét az égre emelte.

-          Nem használtam a Shikon szilánkokat. Csak végső esetben alkalmazom.

Sango lépett oda elgondolkodva.

-          A botból pedig valami nagyon erős energia áramlott ki. Mitől volt ez, ha nem a szilánkoktól?

Miroku is közelebb merészkedett Kirarával a vállán. De amint közelebb léptek, Kirara átugrott egy kecses mozdulattal Shi-rudo ölébe. Ő pedig két kezéből kosarat formázva elkapta. Kirara hozzábújt jó szorosan a harcias lány mellkasához.

-          De szeretnék a helyébe lenni…-ábrándozott a szerzetes.

-          Micsoda? – dühödött fel Sango.

-          Shi-rudóra értettem, Sango édesem. – visszakozott mézes mázosan – nekem még nem örült ennyire Kirara soha.

Sango szkeptikusan nézett rá, de azért meghallgatta Miroku magyarázatát a pálcára vonatkozóan.

-          Amit éreztetek, az nem volt más, mint a pozitív energia, ami körülvesz minket. Így van, Shi-rudo-sama?

A figyelem középpontjába került lány bólintott. Szemébe az öröm halvány szikrája költözött. Amit Inuyasha hamar le is rombolt.

-          Fleh! Méghogy pozitív energia! Én igencsak negatívnak éreztem.- megpróbált elvonulni, de Kagome megállította.

-          Nem mehetsz el addig, amíg bocsánatot nem kérsz tőle!

De Inuyasha csak tovább haladt céltudatosan.

     Mikor az este leszállt, Shi-rudo kilépett a kunyhó sötétségéből. Rajta kívül mindenki aludt.

Kisétált a kunyhó bejáratához kezében a fegyverével. Pár percet töltött csak ott, szemlátomást nem találta a helyét.

Addig lépdelt értelmetlenül, amíg el nem érte azt a fát, amin Inuyasha ült még reggel.

Azzal a korong-repülős technikával, amit a fent említett fél-szellem ellen is bevetett jutott fel a fa egy vastagabb ágára.

    Gondolataiba merülve próbált elaludni, amikor egy rideg hang felverte álmából.

-          Azért annyira ne légy elszállva magadtól…

„Ez a ridegség… nem … nem lehet, hogy ő itt legyen…”

A szomszédos ágon ülő Inu Yasha mintha kitalálta volna gondolatait, feltett egy roppant különös kérdést:

-          Miért érzem rajtad a gyűlöletes bátyám bűzét?!

Negyedik fejezet:

A lány szomorúan rázta a fejét, a kámzsás illetőnek.

-          Nem segíthetek rajta, sajnálom. – felelte együtt érzően a lány.

De ez nem hatotta meg a kámzsás urat.

-          Azt parancsolom, hogy gyógyítsd meg! Mint ahogy a részeges urat is szárnyaid alá vetted!

A lány még mindig a fejét rázta. A választ azonban Hatamai mondta ki.

-          Amíg én itt vagyok ebben a szobában, addig nem lesz gyógyítás a házamban! – kiáltozott a kijózanodó ház ura.

Sesshoumaru elmosolyodott. A lány megrettent. A mosolyban semmi őszinte nem volt.

-          Yaken! – szólította meg szolgáját fagyott hangon a csuklyás.

-          Igen, uram? – lány csodálkozott, hogy nem rettent meg az apróság a hideg utasítástól. De ezt teszi vele a szakmai gyakorlat.

-          Kísérd ki az urat, és adj neki inni!

-          Igenis Sesshoumaru nagyúr! – pattant fel Yaken, s Hatamai ruhájába kapaszkodva terelni kezdte a részeges embert. Óvatosabban nyúlt hozzá, biztos nem akarta megkockáztatni, hogy a jól táplált halandó ismét ráessen.

Yaken tehát kivezette Hatamai-samát a kunyhójából.

-          Most már segíthetsz nekem, halandó – fordult közönyös arccal a lány felé.

A lányt azonban tejesen más érdekelte.

-          Meg fogja ölni az a kis… zöldség?

Sesshoumaru – nem látható szemöldöke – összefutott.

„Hihetetlen, hogy aggódik érte, annak ellenére, hogy megütötte.”

-          Miért?

A lány továbbra is kereste Sesshoumaru szemeit.

-          Nekem ő a gazdám. A családom… De nem akarok panaszkodni. Fektesd uram ide a lányt.

S Sesshoumaru életében először engedelmeskedett egy halandónak.

Lefektették a csontig átfagyott Rint egy rongyos lepedőre. A lány eddig nem beszélt, most mégis megfogta Sesshoumaru kezét, aki nem szerette, ha hozzá érnek, de most elnézte a betegnek.

-          Me… ggggfogok… alni SSSesshoumaurou –ssamma? – dadogta vacogva.

Shi – rudo szeme könnybe lábadt a beteg lány láttán. „A kislány nem tudhatja meg, hogy milyen beteg. A szemei… azok a világra rácsodálkozó gyermekszemek! Élnie kell még velük. Összesűrítette minden bánatát a szemeiben. Az élete pártfogója a csuklyás idegen. Már csak ő maradt meg neki.”

-          Ne aggódj! – lépett oda Shi-rudo a lány arcához, s végighúzta ujjait az arcán. A kisgyermek ijedtében elengedte Sesshoumaru kezét.

-          Kiiivaggy? – vacogta oda neki.

-          A nevem Shi-rudo. Nem kell félned…

Várakozva nézett az idegenre.

-          Rin – hökkent meg Sesshoumaru.

-          Nem kell félned, Rin. Megpróbállak meggyógyítani. Nem akarok hazudni neked, Rin. Nagyon keserű lesz a főzet, amit megiszol. De te erős nagylány vagy, s így ki fogod bírni. – majd Sesshoumaruhoz fordult – kérlek, szólj, majd ha visszajön a szolgád, hogy hozzon nekem méregűző gyógyfüvet. Talán ő jártas az ilyesmiben.

Rin összerándult, de az orrvérzése már elállt.

-          Mmmiérrt nemm Yaaken gyógyíitt?

-          Halandó kéz gyógyít halandót – jegyezte meg Sesshoumaru.

-          Aludj egyet, Rin. - tanácsolta Shi-rudo.

Pár perc múlva Rin mély álomba merült. Egy véres prémmel takarva, rongyos lepedőn, rotyogó víz mellett.

Ötödik fejezet:

Inuyasha és Shi-rudo korábban keltek, mint a többiek. Tegnap már beszéltek fél mondatot. Ez náluk haladásnak számított.

S habár Inuyasha a kérdésére nem kapott választ, megmaradtak beszélő viszonyban.

Reggeli után elbúcsúztak Kaede anyótól, majd megszemlélték a láthatárt, amit immár heten fognak bejárni.

Gyönyörű tájon haladtak át, mikor Miroku – a kelleténél nagyobb érdeklődéssel – Shi-rudóhoz fordult.

-          Hol találkoztál Kaede anyóval?

Shi-rudo örült, hogy beszélhet.

-          Az árusításomon.

Mindenki ledöbbenten kérdezett vissza:

-          A micsodádon?

-          Az árusításomon. Minden este a falu módosabb emberei összegyűltek nálunk, s egyre többet kínáltak érte, hogy az asszonyuk, vagy a szolgájuk legyek.

Inuyasha elképedt.

-          De hát miért? – nem akarta kimondani, hogy Kagomét sokkal szebbnek látja, mint ezt a lányt.

-          Egyszerű, Inuyasha. Hiszen ki ne fizetne egy papnő másáért?

Shippou felugrott ámulatában, s még Inuyasha sem állta meg szó nélkül.

-          Te egy papnő mása vagy?

Shi-rudo elfordította a fejét, arcán lágy, szégyenlős mosoly volt.

-          Igen. A gazdám – mondhatni teremtőm – egy nagyapja korabeli történetből merített ötletet. Állítólag a faluba egy hatalmas szellemi erővel megáldott Midoriko nevű papnő látogatott el. Mialatt ott volt, meggyógyította a gazdám rokonságát, s megtisztította a családot egy átoktól. Hálából az a család minden ága életét egy halandó nevelésének szentelte, hogy megalkossák Midoriko tökéletes mását. A gazdám járt egy időben a legközelebb ehhez, de be kellett látnia, hogy velem tévedett. Nem tudtam sohase megtisztítani senkit, s gyógyítani nem engedett. Azt mondta, hogy látja rajtam, hogy nem lennék rá képes. Aztán egy távoli faluból ellátogatott hozzánk egy kedves, idős hölgy…

-          Kaede anyó – ujjongott Kagome a felismeréstől.

-          …aki megpróbált megtanítani harcolni. Mesélt nekem az ékkőszilánkok erejéről, s nővéréről.

„Kikyou”  - gondolta  Kagome, de ezt már nem mondta ki hangosan. Túl evidens lett volna.

-          A gazdám akarata ellenére harcolni tanított, s egy nap, mikor már eltanultam tőle a fürgeséget, kaptam tőle egy ékkőszilánkot. Azóta megszereztem magamnak még egyet, mikor a falunkban tomboló szörnyeteget legyőztem. Azóta érdeklődnek irántam a falusiak. S emiatt árusít el a gazdám minden jöttmentnek. De Kaede anyó nem feledkezett meg rólam három év távlatából sem. Eljött értem, s így Pajzsként védhetem meg Kagome-samát.

Nagy csönd ereszkedett rájuk, amit végül Miroku tört meg.

-          Azt mondtad, hogy szolgának vagy feleségnek kértek. Kérdezte meg már tőled valaki, hogy lennél-e a gyermeke anyja?

Egy erős ütés Sangotól észhez térítette.

-          Nem úgy értettem, én csak érdeklőttem…- tiltakozott mereven a szerzetes.

Hatodik fejezet:

 Sesshoumaru hallgatagon nézte a lányt, ahogy a kertből hoz be néhány gyógynövényfélét.

Rin nem ébredt fel a matatásra. Sesshoumaru azon tűnődött, hogy ha beszélne valamit a halandóval, Rint felébresztenék – e. Végül úgy gondolta, hogy megér egy próbát. Gondolkozott rajta, hogy mit mondjon a halandónak. „Mennyi ideig tart?” „Mi kell még hozzá?” „Hozzak még vizet?”

De a száján csak ennyi jutott ki:

-          Ha nem lesz egészséges, akkor egy mozdulattal szétváglak!!!!!!

A lány szelíden mosolyogva megpróbált ismét Sesshoumaru-sama szemébe nézni, de ő elfordította a fejét.

„Talán szándékosan?”

-          Öh… Sesshoumaru nagyúúr – nyögött valaki odakintről.

Sesshoumaru megindult, de Shi-rudo gyorsabban ott termett.

A kiszakított ajtó helyén egy széltében magasabb, mint hosszában alkatú ember feküdt, s alóla egy nyögdécselő zöld kéz lógott ki.

-          Sesshoumaru nagyúúr – nyögött ismét Yaken, a szolga.

-          Ne kiabálj – utasította rendre Shi–rudo, miközben kisegítette Hatamai alól. – felébrezted Rint.

Yaken kitépte a karját a segítőkész lány kezéből.

-          Hozzám mersz érni, mocskos halandó? A retkes kezeddel próbálsz megérinteni? Ma már mosakodtam, nem akarom, hogy  kárba menjen.

-          Különleges alkalmak egyike, igaz Yaken? – állt fel Sesshoumaru. Odalépett Shi-rudo elé.

-          Minden gyógyfüvet beszereztél?

-          Hiányzik még egynéhány. De azt egy itteni tó mellől le tudom szakítani.

Sesshoumaru bólintott.

-          Helyes… hallod Yaken? Készülj fel az útra!

Yaken fájós lábát masszírozva felelt.

-