Páran párban

I.

Mint mindig, most is nagy volt a sürgés-forgás a Kaleido társulatban. Mindenki a legjobb tudása szerint készült az új előadásra az 1001 éjszaka meséire.

Sora gondolataiba mélyedve ült a színpad szélén, majd felkapta a fejét, és újult erővel állt neki a gyakorlásnak. Nem vette észre, hogy valaki figyeli őt, pedig figyelte.(!) J Layla már pár perce figyelte új társa gyakorlatozását. És jött az utolsó ugrás…sajnálatos módon Sora épp akkor vette észre a bámészkodó Layla-t.

Ennek köszönhetően leesett a kötélről…

- Túl magasat ugortál – állapította meg.

- Öm…igen

- Jól vagy? – kérdezi a szokottnál kicsit aggodalmasabban

- Persze minden rendben van…Au!! – fájlalta a lábát Sora

- Sajnálom, ha megzavartalak.

- Nem, az én hibám. Már hozzászokhattam a közönséghez… - mondta a földet nézve.

Layla határozott léptekkel elindult Sora felé, és a kezét nyújtotta neki: - Gyere, segítek!

- Ugyan – pislog a lány – erre igazán nincs szükség.

De Layla karon fogta, és talpra állította még mielőtt, tovább ellenkezhetett volna.

- Erre tényleg nincs semmi szükség – igyekezett bizonygatni Sora.

Mikor a „színpad csillagának” leesett mit is csinál, zavartan elengedte a lány karját.

- Sajnálom – hebegte zavartan.

Mind a ketten az előző jelent hatása alatt közös cipőnézegetésbe fogtak melyben: saját cipőjüket nézték merően, hogy kerülhessék a másik pillantását.

- Örülök, hogy nem esett semmi komoly bajod… – törte meg a csendet végül Layla

- Layla én… - kezdte lány

- Elvégre a közönség nem örülne neki, ha az új kedvenc a kezdetek kezdetén lesántulna, túlságosan szeretnek, de nem csak ők…ahhoz, hogy lemondjanak a csodálatos előadásaidról – váltott szokásos hangjára.

A beálló csend úgy tűnt, nyomatékot ad Layla szavainak és ez bántotta Sorát, arra késztette, hogy törje meg a csöndet így is lett:

- Hiszen téged is szeretnek! – kiáltotta az üres terem csendjébe a felháborodástól égnek emelt karokkal – mindenki a közönség össze tagja csodál!

- Ha még nem jöttél volna rá: a csodálat és a szeretet két különböző dolog – jött a hűvös válasz.

- De szeretnek is! Látom rajtuk!

- Én nem éppen az ilyesfajta szeretetre gondoltam…

- Oh… - pirult el Sora

A két lány némán ült az üres teremben és mind ketten hallgattak.

- Megkérdezhetem…, hogy ki az? – fordult Layla felé a lány

- …. – tátogta Layla.

- Hogy mondta? Ezt nem értettem… - pislogott Sora.

- Ken… - nyögte ki elfúló hangon.

Mikor felnézett Sora döbbent arcát látta maga előtt, miközben próbál egy széles mosolyt elrejteni.

- Ilyen szörnyű lenne?

- Nem dehogy!

II.

- Figyelj! Van kedved egyet sétálni a tengerparton? Biztos jót fog tenni egy kis friss levegő! – ajánlotta Sora

- Rendben – mosolyodott el Layla.

Csendben sétáltak egy más mellet a parton a felhőket és a végtelen tengert nézve.

- Ha jól sejtem, neked Yuri tetszik – törte meg a csendet Layla

- Én…ugyan, dehogy!...semmi ilyesmiről nincs szó – motyogta miközben arca olyan vörös színt öltött, mint a japán nemzeti lobogón a Nap.

- Értem – mosolyodott el Layla - , de mondd, csak akkor miért pirultál így el?

- Ideje lenne visszamennünk – terelte el a szót Sora – ha nem vigyázunk, lekéssük a próbát…

- Igazad van – hagyta rá Layla.

Visszafele sem voltak „zajosabbak” mint a séta elején, mindketten gondolataiba mélyedve sétálgattak…kicsit a kelleténél talán ráérősebb tempóban…Így az út utolsó szakaszát futva kellett meg tenniük.

Mikor a terembe értek minden szem rájuk szegeződött.

- Öhhh….Sziasztok! Nagyon sokat késtünk? – kérdezte bárgyú mosollyal az arcán Layla

Sora pedig követte a példáját és ő is a lehető legmeggyőzőbb mosolyát igyekezett mutatni.

- Sora, Layla! Hol voltatok? Már azt hittük, hogy elfeledkeztetek a próbáról! – száguldott a helyszínre Ken

*Layla arca Ken láttán menten vörösben kezdett játszani.*

- Ezek szerint kezdhetünk, ha már a „főattrakció” is hajlandó volt megérkezni – harsogta szokásos módon Kalos.

*És elkezdődött a gyakorlás.**Ami inkább küszködéshez hasonlított.*

- Ez így nem jó, nem tudnak összhangban lenni… - gondolkodott hangosan Ken

*Ugyan abban a pillanatban Layla elveszette az egyensúlyát.*

- Layla! – kiáltotta Sora és társa után kapott még időben

- Ebből elég legyen! – fortyant fel Kalos – ha nem tudtok koncentrálni, akkor az egész műsorra keresztet vethetünk! Vége a próbának! Próbáljatok pihenni! – azzal elment

A többiek is követték példáját a teremben csak Sora, Layla és Ken marad.

- Most mennem kell rengeteg dolgom van még. Szisztok! – mondta Ken – Szia Sora! – tette hozzá „kissé” pirulva.

- Szia Ken! – köszönt el a lány

- Szia… - suttogta alig hallhatóan Layla, megint csak cipőjét nézegetve.

Sora aggodalmasan figyelte Laylat majd hirtelen ötletből mosolyogva fordult fel:

- Kalosnak igaza van, jót tenne nekünk egy kis pihenés! De előbb haza kísérlek és…vita nincs!

- Köszönöm…

Mindketten gondolataikba mélyedve haladtak egymás mellet mígnem…

- Sora vigyázz!

- Tessék? – fordult hátra a megszólított (épp ezt nem kellett volna neki^_____^)

*Puff*

- A fa… - mondta Layla

- Igen tényleg… - tapogatta fájó kobakját Sora

- Nagyon elbámészkodtál…

- Nem…csak az előbb az az autó… nem Yuri kocsija volt?...

- De igen, ha épp annyira érdekel…

- Nem, nem! Szó sincs ilyesmiről… - kapkodott levegő után - csak…csak nem ő szokott haza vinni? Talán összevesztetek?

- Nem, csak kicsit elegünk van egymásból.

*Mikor észrevette Sora csodálkozó pillantását elmosolyodott*

- Szó sincs róla, hogy bármi komoly lenne közöttünk egyszerűen partnerek, vagyunk és ez néha idegtépő, tud lenni…

- Értem…

*Csöndben haladtak tovább.*

- Nos akkor, én most megyek – szólat meg Sora, mikor Layla házához értek.

- Köszönök mindent! Jó éjt! – mondta Layla azzal sarkon fordult és elindult befelé

- Nincs mit! És jobbulás!

Alig telt el néhány perc és Laylanak már fogalma sem volt miért is kell otthon lennie. Kifordult hát a házból és elindult a városba.

Sora elindult a szállásra, de leült a parton és elgondolkodott a történteken:

*Szép kis nap! Layla olyan zavartnak és szomorúnak tűnt…és ez az egész olyan furcsa sosem láttam még ilyennek ezelőtt.*

Egy sarok jobbra kettő balra, aztán kicsit egyenesen is és még egy kanyar és…zsákutca – az eső elkezdett szakadni.

*Hát ez lenne a séta vége?* - kérdezte magától Layla keserűen

*Nem! Vissza kell mennem a Színpadra* - és már indult is a Kaleido színpad felé

*Vissza kell mennem a szállásra, mielőtt bőrigázom!* - gondolta Sora és fürgén talpra szökkent

- Layla! – kiáltotta döbbenten, mikor észrevette, hogy a lány ott bandukol mögötte kissé lemaradva – Mit keresel itt? Nem szabadna itt lenned! Még megfázol!

- Nem…*hapci* - már nem… - mondta Layla

- Nahát! Lányok! Nem gondoltam volna, hogy visszajöttök! – nézett ki egy jegyzetfüzet mögül Ken – De most igazán mennem kell – azzal elment.

- Most te is elmész? – fordult Sorahoz Layla

- Igen…Tényleg az lesz a legjobb, ha pihenek. – nézett kicsit aggodalmasan Laylara – de tudod, ha valami baj lenne, vagy csak beszélgetni szeretnél engem megtalálsz…

- Tudom és köszönöm…Itt maradok, gondolkodnom kell!

- Ahogy akarod –  mondta – Sora még mindig aggodalmas pillantásokat vetve rá – Jó éjt!

- Jó éjt!

*Miért nem tudok koncentrálni…Tudom, tudom, hogy nem Sora miatt ő mindig segít nekem, és már hozzászoktam a jelenlétéhez…De akkor miért?*

*A rengeteg kérdés nem hagyta nyugodni, de egy idő után nyugtalan álomba merült...*

- Layla? – nézett csodálkozva Ken, mikor a színpadon felejtett papírokért ment vissza – Layla ébredj! Nem aludhatsz itt! Layla! – próbálta a lány ébresztgetni

Ezzel nem ment túl sokra ugyanis Layla annyira mélyen aludt, hogy a lökődéstől csak rádőlt Kenre mint valami zsák.

- Layla…ezt-ezt ne csináld! Ébredj! – kapkodott levegő után Ken

*Valami csoda folytán Layla felébredt…*

Érezte, hogy „valamibe” arccal beleborult, de hogy „mibe” arról fogalma sem volt. Megtámaszkodott hát és felemelte a fejét, Kent pillantotta meg maga fölött…

- Ken…- nyögte ki kómásan

III.

*Másnap reggel*

- Úgy látszik itt aludtam – nézett körbe Layla az üres teremben, miközben a tegnap éjjelre gondolt – Ideje lenne gyakorolni – gondolta, azzal talpra szökkent és nekiállt a gyakorlásnak.

- Jó reggelt, Layla! – köszönt vidáman az épp belépő Sora

- Jó reggelt!

- Hogy aludtál? – kérdezte hirtelen ötletből Layla

- Én, köszi jól. És te?

- Jól…míg Ken fel nem ébresztett – mondta kissé zavartan – Van kedved gyakorolni? – váltott témát hirtelen

- Tőlem mehet! – mondta mosolyogva Sora

Mind ketten igyekeztek csak a feladatukra koncentrálni…

- Na gyere! – mondta harciasan Layla

- Ahogy akarod! – vágott vissza és abban a percben már támadásba is lendült.

Egy védés egy támadás, most végre hosszú idő után megint összhangban tudtak lenni mind ketten érezték ezt.

- Végre megint összhangban vannak – állapította meg a terembe lépő Yuri

Sora szerencsétlenségére éppen akkor nézett az ajtó felé, így a fiú láttán hatalmasat esett…

- Minden rendben van? – kérdezte Yuri

- Igen persze… - dadogta a lány (meg sem tudott mozdulni csak bután nézet Yuri két szép szeme közé)

- Hadd, segítsek! – nyújtotta kezét a fiú

- Azt hiszem, nem lenne szép, ha továbbra is itt leskelődnék – gondolta Layla, elindult hát kifelé.

*Sora továbbra sem mozdult*

- Talán rosszkor jöttem?

*Semmi válasz*

- Nem! – vágta rá Sora

- Azt hiszem jobb, ha én most elmegyek – vélekedett finom mosollyal Yuri, azzal vissza húzta kezét és már indult is kifelé…

- Nem! – ismételte Sora

Yuri csodálkozva ránézett

- Nem jöttél rosszkor… - nyögte ki végül

- Akkor jó – mondta továbbra is mosolyogva Yuri, és felsegítette.

- Köszönöm…

- Nincs mit. És most mi legyen?

- Hogy érted ezt?

- Mennyek vagy maradjak?

- Ahogy gondolod – válaszolta zavartan Sora és a földet kezdte bámulni

- Sajnálom, hogy zavarba hoztalak, ezért most az a legkevesebb, hogy békén hagylak – mondta Yuri.

- Rendben, szia…

- Szia…

- Hol lehet Layla? Hiszen az előbb még itt volt… - elmélkedett Sora

*Elindult hát megkeresni a lányt…és a parton rá is talált.*

- Layla! Miért jöttél el? – kérdezte csodálkozva

- Csak nem szerettem volna zavarni…

- Zavarni?!?! Kit??? – kérdezte fejét kapkodva Sora

- Téged…és Yurit.

- De hát – hebegte a lány – mi nem…De még is, hogy értetted azt, hogy jól aludtál, míg Ken fel nem ébresztett? – terelte el a szót

- Én csak… - kezdte Layla és arca vörösben kezdett játszani – ráborultam…

- Miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii...?!?!?!?!?!?!

Mivel Layla nem látott más lehetőséget, ahhoz túl jól vélte ismerni Sorat, mindent elmondott.

- Ez-ez komoly? – kérdezte nevetve Sora

- Igen…de te rajtam nevetsz?

- Nem-dehogy, csak ez az egész olyan hihetetlen – mondta továbbra is nevetve.

- Na persze… – húzta el száját Layla, majd a következő percben belőle is kitört a nevetés.

*Nevetve mentek vissza a színpadra is.*

Sora aggodalmasan néz ki a tömegre:

- Teltház van!

- Ez várható volt – felelte Layla

- Igen…Tudom, de, hogyhogy nem is vagy ideges?

- Ideges vagyok…

- Örülök, hogy már jobb kedvetek van – mondta mosolyogva, Ken mikor a két lány visszaért.

- Szia Sora! – pirul el mint mindig

- Szia Ken!

- Szia…

- Layla? Már kialudtad magad? – kérdezte mosolyogva a fiú

- Én… – kezdte Layla, azzal elájult.

- Layla! Layla térj magadhoz! – próbálta ébresztgetni Sora

- Mi-mi az? Mi történt? – kérdezte rekedten Layla

- Elájultál! Nagyom aggódtam miattad! – mondta Sora

- Sajnálom…

- Semmi baj, de készülj kezdünk! – mondja vidáman a lány

Elkezdődött a műsor, minden úgy ment, ahogy mennie kellett. Az artisták remek munkát végeztek…csapatmunkát.

Sora kezdte a támadást, Layla védett, majd fordult a felosztás. Most Laylan volt a sor a támadásra.

- Miért vagyok még mindig ilyen zavarban, Ken közelében?...Hiszen már rég ismerem…

A közönség tapsviharral hálálta meg a szép mutatványt.

Minden sínen volt, minden úgy ment, ahogy mennie kellett.

Sora a koreográfiának megfelelően billent le a kötélről és Layla pedig a koreográfiának megfelelően kapta el…

*A közönség ismét tapsol.*

- Vége… - gondolta Layla

- Layla! Most már felhúzhatsz!

*Észbe kap és felsegíti Sorat a lángok fölül*

- Valami baj van? Olyan feszültnek tűnsz… - nézett rá Sora

- Nem…csak Kenen gondolkodtam – mondja kissé zavartan.

- Értem! – mosolyog rá a lány – Jót tenne, ha neked, ha most kicsit pihennél, és csak később foglalkoznál Kennel.

- Gondolod? – kérdezi bizonytalanul a lány

- Igen! Biztos vagyok benne! – mosolyog rá bíztatóan Sora – Valami baj van?

- Felmehetnék hozzád?

- Igen, persze!

- Én most elmegyek zuhanyozni, pár perc és kész vagyok – mondta Sora miközben széles mozdulatokkal valamit madzaggal tekert körbe és bedobott a fiókba.

Ugyanebben a percben kopogtak az ajtón.

- Hagyd csak kinyitom – nézett Laylara a lány.

- Szia Ken!

- Szia Sora! – hallatszott kintről Ken hangja

- Layla, Ken van itt. Én most akkor tényleg megyek zuhanyozni – azzal vidáman távozott a fürdőszobába.

- Szia Layla!

- Szia… - nyögte ki nagy nehezen lány Kenre nézve céklavörös arccal.

- Az öltözőben hagytad a gyűrűdet – mondta azzal a lány felé, nyújtotta az ékszert.

- Köszönöm…Meleg – mondta Layla a gyűrűre meredve.

- Tessék???? Biztosíthatlak róla Layla, hogy nem vagyok az! – nézett rá hatalmas szemekkel a fiú

A lány észbe kapott, mire arca még vörösebb lett, bár azt a színt már nehéz volt fokozni.

- Nem Te… – nyögte ki –, hanem a gyűrű.

- Most megyek, látom zavarlak…

- Nem erről szó…

Abban a pillanatban Sora önfeledt örömmel libbent ki egy száltörölközőben a fürdőből…

- Sora…? – kérdezte bizonytalanul Layla

- Öhhhh….én, most nem is zavarok tovább – mondta és visszarohant.

- Azt hiszem, most már tényleg mennem kell – mondta rekedten, Ken.

- Rendben, szia… - mondta a lány a fürdő becsapott ajtaját bámulva még mindig.

- Szia…

IV.

Sora másnap korán ébredt és frissen kezdte a gyakorlatozást. Minden jól ment neki, az ugrásai pontosak voltak. Míg észre nem vette, hogy Yuri figyeli őt (jobban járt volna, ha nem veszi észre, így hatalmasat esett)^^ .

- Sora? Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan a fiú

- Igen, persze… Hogy-hogy ilyen korán itt vagy?

- Csak nem szeretem a csúcsforgalmat, ezért jöttem ilyen korán.

- Értem – mosolyodott el a lány.

- Lenne kedved sétálni…velem? – kérdezte Yuri

- …Igen! Hova megyünk?

- Mit szólnál a tengerparthoz? – mosolygott rá a fiú

- Az, remek lenne! J

- Jó néha kicsit elszabadulni… - mondta a tengert nézve Yuri

- Igen – sóhajtott Sora

A srác lopva felé nézett.

- Mire gondolsz?

- Rád – szaladt ki a lány száján, majd mikor tudatosult benne mit is mondott elpirult.

- Köszönöm… – mondta Yuri és közelebb ment Sorahoz…

…az arcuk már szinte zavaróan közel volt a másikéhoz…

- Köszönöm, hogy eljöttél velem, ez nagyon sokat jelent nekem… – súgta halkan a lány fülébe.

Sora érezte, hogy elpirul.

- Yuri…

- Igen…?

- Lekéstük a próbát! – mondta órájára pillantva, majd kitört belőle a nevetés

Ezt már Yuri sem állhatta meg nevetés nélkül, és ez így ment még vagy 10 percig, mire beötlött a gondolat, hogy azért talán vissza kéne menniük…^________^

- Vajon már mindenki elment? – gondolkodott Sora

- Szia… – szólalt meg mögötte Layla

- Szia! ^^ Hogy telt a próba?

- ? Mint mindig – mondta csodálkozva – és a séta?

Sora zavarba jött: - Honnan tudod…?

Layla az ajkába harapott: -Háááááát…Láttam mikor megjöttetek, ezért gondolom el is mentetek előtte…Most megyek és kicsit kiszellőztetem a fejem…

- Rendben, szia! – nézett utána csodálkozva

V.

Layla kilépett a teremből és gondolataiba mélyedve haladt a folyosón, mikor is…Ken nekiment.

- Ken? – nézett rá csodálkozva

- Öhh…Szia Layla! – köszönt vidáman a fiú

- Szia! – mosolyodott el Layla

- Layla… – Ken mélyen a lány szemébe nézett – lenkedvedtalálkoznivelema – csúszott ki a száján

- Tessék? – pislogott a Layla

- Azt szeretném kérdezni…, hogy lenne kedved találkozni velem ma?

Mondta zavartan, Ken és vörös arccal a padlót kezdte nézni.

- …Igen, hogyne! – mondta mosolyogva a lány mikor végre meg tudott szólalni – Mikor?

- Például most? – kérdezte, Ken kicsit szégyenlősen

- Rendben – mosolygott Layla

- Jó… akkor arra szeretnélek kérni, hogy hunyd be a szemed…

A lány így is tett. A következő percben meg már érezte, hogy Ken vezeti…kézen fogva…(!) , de nem nyitotta ki a szemét.

- Most már kinyithatod…– hallotta Ken hangját.

Mikor kinyitotta a szemét egy kilátón voltak, ahonnan lélegzetelállító látvány tárult a város felé.

- Ez…Gyönyörű mondta – ámuldozva

Ken elmosolyodott. Sok időt szoktam itt tölteni, nagyon szeretem ez a helyet.

- Mikor szoktál ide jönni? – kérdezte Layla

- Mikor szomorú vagyok, vagy mikor örülök… – elhallgatott

- Értem…

A lány szótlanul nézte a tájat, majd ismét megszólalt:

- Nem is gondoltam rólad, hogy szoktál szomorú is lenn…

- Mostanában már nem – mosolygott Ken

- Megkérdezhetem, hogy miért voltál szomorú? – fordult felé Layla

- Sora miatt… – válaszolt Ken – és én megkérdezhetem, hogy szerinted érdeklem-e Sorat?

Layla elgondolkodott:

- Ha jól értem, amire célzol, az érdekel-lel akkor nem…

- És Yurival…hogy áll?

- Szerintem, szereti…

- Gondolhattam volna…

Layla nem tudta eldönteni mire vélje ezeket, a kérdéseket, hiszen most ő van ott Kennel nem Sora.

- Ken…

- Igen? – fordult felé a fiú

- Azért hoztál ide, hogy ezeket megkérdezd? – a hangjában szomorúság csengett

- Nem! Dehogy! – mondta majd közelebb ment Laylahoz…

Layla érezte, hogy meg sem tud szólalni, teljesen leblokkolt magától a helyzettől, hogy Ken és ő közte, már alig van 10 centi…

De Ken továbbra is csak közeledett…

Majd mikor már a lehető legközelebb volt hozzá, Layla felé hajolt és megcsókolta. A lány első döbbenetében majdnem hanyatt esett, de utána összeszedte magát és viszonozta csókot.

A következőben meg Ken ijedten kapta el a fejét és vörös arccal Laylara meredt:

- Én-én sajnálom, nagyon elragadtattam magam...Kérlek, bocsáss meg!

- Semmi baj – mondta kedvesen a lány.

Kis idő elteltével

- Layla… – kezdte Ken mikor már meg tudott szólani – azt hiszem, az lesz mindkettőnknek a legjobb, ha komoly leszek:

- Szeretlek!

*Hatás szünet*

A következő pillanatban pedig:

- Én is szeretlek – mondta Layla, majd a fiú karjaiba omlott.

Ken pedig átölelte őt.

*

- Szia Sora! – köszönt vidáman Yuri

- Szia! – pirult el kicsit a lány

- Beszélhetek veled?

- Hogyne! – nézett csodálkozva a fiúra

Csöndben sétáltak a tengerparton, egy nyugodt és szép helyet keresve.

Mikor megtalálták, Yuri szembefordult Soraval:

- Mit gondolsz rólam? – kérdezte

- Én…  – pislogott Sora – nagyon kedvellek…sőt – elharapta a mondat végét:

- És Te mit gondolsz rólam? – kérdezett vissza

- Szeretlek! – jött a határozott válasz

A lánynak földbegyökerezett a lába: - Ez nem lehet! Itt állok Yurival és azt mondta, hogy szeret!

A fiú a mélyen a szemébe nézett és újra szóra nyitotta a száját:

Sora körül eközben megszűnt a világ és már csak Yurit látta…

Immár másodszor is feltette a kérdést neki (de most nem úgy szerencsére):

- Sora…, Hozzám jönnél?

Csak a szél zúgását lehetett, hallani…

- Igen! – mondta (szinte kiáltotta) Sora és Yuri nyakába ugrott majd a következő pillanatban megcsókola a fiút .